Meleg alkotók és tematika a kilencedik művészeti ágban
(Áttekintés az amerikai, európai és a japán képregény történetéből)

A 2007-ben – a 12. LMBT Fesztivál kapcsán –, a Vismajor Kávézóban kiállított tablók befejező darabjához érkeztünk, amely az amerikai képregény meleg vonatkozású füzeteit, köteteit, hőseit igyekszik – a teljesség igénye nélkül – bemutatni.

III. rész: Szupermeleg – meleg szuperhősök

Az összeállítást Bayer Antal fordító/szerkesztő, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének volt elnöke készítette.

Frederick Wertham professzor 1954-es Seduction of the Innocent ('Az ártatlanok megrontása') című könyvében heves támadást intézett az amerikai képregény ellen. Legfőképp a horror-sztorik és a valódi bűntényeket plasztikusan ábrázáló történetek ellen kelt ki, de volt pár keresetlen szava az igazság olyan feddhetetlen bajnokai ellen is, mint Batman. A pszichiáter azt olvasta ki a Denevérember és tinédzser korú társa, Robin viszonyából, hogy közös életük Bruce Wayne otthonában nem más, mint egy homoszexuális pár vágyálma.

(Pontosítanék: az a modell (felállás), ami kettejük viszonyát „mutatja", adhat csak gyanúra okot. Hiszen a görög tradíciókban is ismeretes mester-tanítvány viszony, ami hasonlóan a buddhista szerzetesek vagy a szamurájok közt is bevett kapcsolatokhoz és ami a tudás átadását bizonyos szexuális preferenciákhoz köthető gyakorlathoz társította, igen mélyen gyökerezett azokban az archaikus berendezkedésű társadalmakban, ahol a fiatal fiú egy ideig tartósan együtt élt a tapasztalt férfival, így szerezve meg a szükséges „életre nevelést”. Ennek a lehetősége itt persze csak felvetődhet, ráadásul képregényfigurák, tehát fiktív létezők esetében sohasem beszélhetünk ilyen bizonyosságról, kizárólag csak sejtésről. Vagy megírja/rajzolja valaki a kapcsolatuk ilyetén alakulását vagy nem. Egy szuperhősnek csak annyi titka lehet, amennyit az alkotók „adagolnak" számára.)

Wertham odáig azért nem ment el, hogy azt sugallja, a felnőtt szuperhős elcsábította volna a fiút, de mindenesetre sokaknak bolhát ültetett a fülébe, és azóta is lázasan keresik a burkolt utalásokat a Batmanben és a hasonló képregényekben. Márpedig ilyen képregényekből akkortájt nem volt hiány, elvégre az ifjúsági regények, filmek és képregények egyik fő motívuma az volt, hogy egy kisfiú izgalmas kalandokat él át, amelyekhez a valós életben még túl fiatal lenne, ezért is alkalmazzák az írók azt az egyszerű fogást, hogy az ifjú hős – akivel a vele egykorú olvasó könnyen tud azonosulni – egy felnőtt nélkülözhetetlen segítőjeként vesz részt a történésekben. Batmanen kívül sok más szuperhősnek is volt tini segítője: Flash-Kid Flash, Green Arrow-Speedy, Sandman-Sandy, de még Wonder Womannek is ott volt Wonder Girl.

Robin, a csábos tinédzser és a mendemondákat
humorosan feldolgozó címlap
 

Valójában az amerikai képregény fősodra korábban messze elkerülte a homoszexualitás kérdését, mint ahogy minden más társadalmi problémáét is, legyen az a nők egyenjogúsága, a színesbőrűek szerepe, az alkoholizmus, a kábítószer, a szegénység, és így tovább.
A hetvenes évek elején jelentek meg az első olyan képregények, amelyek közelebb hozták a szuperképességekkel rendelkező figurákat a való világhoz, és a politikai korrektség jegyében idővel egyre több meleg (és hetero vagy leszbikus, nő, fekete, latino vagy más kisebbséghez tartozó) karakter jutott szerephez. Ma már a képregénypiacot uraló Marvel és DC Comics legfőbb címeiben is szinte egy sajátos kvótarendszer látszik érvényesülni.

Northstar (Sarkcsillag): az Alpha Flight nevű kanadai szupercsapat egyik tagja. Már a nyolcvanas évek elején indult sorozat első részeiben kiderült, hogy nem igazán érdeklődik a női nem iránt, de ennek az okát akkoriban nem részletezték. Végül 1992-ben, a sorozat 106. számában egy drámai eseményre reagálva tette közzé nyilvánosan, hogy homoszexuális. Ezt a füzetet mérföldkőnek tekintették akkoriban, és olyan sokan vásárolták meg, hogy újra kellett nyomtatni.

Colossus (Kolosszus): igen nagy felháborodást váltott ki a Marvel-rajongókból, amikor sokak kedvenc mutánsának az újvilági változata (Ultimate X-Men) egyértelművé tette, hogy a csapat lánytagjai helyett inkább Wolverine (Rozsomák) tetszik neki, a későbbiekben pedig össze is jött az Újvilágban is meleg Sarkcsillaggal. (A rajongók egy része persze nem azt kifogásolta, hogy egy homoszexuális szereplő lépett színre, hanem értetlenségét fejezte ki, amiért egy már jó tizenöt éve népszerű karakter alternatív verzióját ennyire eltávolították az eredetijétől.)

X-Statix, Young Avengers, Runaways: a Marvel Comics legújabb, tinédzserekből álló szupercsapataiban több meleg és leszbikus szereplő is van. Talán azért vannak túlreprezentálva (az X-Statix öt tagjából hárman nem heteroszexuálisak), hogy ne a már hosszú ideje létező figurákat kelljen átírni.

Watchmen: Alan Moore skót képregényíró találta fel 1986-ban azt a szupercsapatot, amelyből 2009-ben filmet forgatott a 300 rendezõje, Zack Snyder. Az alternatív világban játszódó és szuperhősök két generációján átívelő történetben több szereplőről is kiderül, hogy a saját nemét preferálja. A Silhouette nevű hősnőt ki is teszik a Minutemen csapatból még 1946-ban, amikor felvállalja leszbikusságát. Két másik tagról, akiknek Hooded Justice és Captain Metropolis a nevük, pedig csak a haláluk után derül ki, hogy együtt voltak, és egész életüket hazugságban töltötték – az egyikük még névházasságot is kötött egy terhes nővel.

Miracleman: Szintén Alan Moore alkotása, ám nem ő, hanem a sorozat folytatója, Neil Gaiman fedte fel róla, hogy nemi érdeklődése mennyire szerteágazó. Miracleman egy szinte mindenható szuperhős, aki képes átformálni az egész világot, amely fölött jóindulatúan uralkodik, mindenki boldogságát biztosítva. Ám a nagyközönség nem is sejti, hogy valódi és fogadott családja valamennyi tagjával létesített szexuális kapcsolatot, amit nem mindegyikük tud kezelni, és van, aki bele is őrül.

Enigma: a DC univerzumon kívül eső, a Vertigo sorozatok között megjelenő történet főszereplője egyszerű maszkot viselő titokzatos figura, aki céljainak elérése érdekében rejtélyes módon homoszexuálissá tesz egy fiatal férfit. A fiatalember nem érti ezt a változást, ám idővel elfogadja, és amikor a történet végén Enigma beismeri ezt a külső beavatkozást és felajánlja neki, hogy visszaállítja az eredeti állapotot, rövid gondolkozás után azt mondja, akkora boldogságban van része, amióta meleg, hogy szeretne az is maradni. A sztori szerzője Peter Milligan angol író, aki más munkáiban is foglalkozott a témával (többek között a már említett X-Statix is az ő műve).

Midnighter: Warren Ellis – megint egy brit szerző – megvalósította, amit Wertham professzor csak feltételezett, és létrehozta a meleg Batmant. Midnighter öltözéke és módszerei nagyon hasonlítanak a Denevéremberre, bár brutálisabban bánik a bűnözőkkel, különösen akkor, ha párja, az Apollo nevet viselő szuperhős kerül veszélybe. Történt mindez a The Authority című sorozatban.

Batwoman: nemrég döntött úgy a DC Comics, hogy a még a hatvanas években „kiírt" Denevérasszonyt visszahozza Batman világába. A neve és a társadalmi pozíciója nem változott, ám ez a Kathy Kane nem Bruce Wayne-be szerelmes, hanem Montoya hadnaggyal, a gothami rendõrség nyomozójával volt viszonya.

A Denevérasszony régen és ma

Itt véget is ér Bayer Antal, a meleg szuperhősökről szóló, zanzásított összefoglalója, a továbbiakban pedig kitérnék még egy izgalmas és népszerű amerikai alkotópáros munkáira, valamint az európai képregényből is felvillantok pár érdekes, témába vágó gyöngyszemet.
 

Chelsea Boys

Glen Hanson rajzoló egy torontói születésű fiatalember, aki manapság nemzetközi hírű dizájnerként dolgozik, de mint illusztrátor, író és artdirector is ismert.
Többek között ő tervezte a Beetlejuice és a Daria and Spy Groove című rajzfilmsorozatok karaktereit – de a jól ismert Hanna-Barbera-féle, filstonos stílusban is számtalan illusztrációt és képregényt rajzolt. Munkái rendszeresen jelennek meg a Weekly, a L’Uomo Vogue, a Variety, a The New York Times, az FHM, valamint a Maxim oldalain – de tervezett már a BOD Body Spray-nek is.

Társa, Allan Neuwirth New York-ban született – jelenleg íróként, producerként és rendezőként tevékenykedik.
Glen Hansonnal rendszeresen írnak történeteket a DC Comics’ Cartoon Network képregényeinek, továbbá számtalan sorozatot fejlesztettek a Disney TV-nek is. A Wonder Woman vs. The Red Menace is többek közt a DC-nek szánt sztorik egyike, mely közös munkájuk gyümölcse.

Hansonra egyébként is jellemző, hogy illusztrációiban hangsúlyos elemként jelenik meg a homoerotika, de a Chelsea Boys, ami szintén kettejük agyszüleménye, fő témáját tekintve is nevezhető melegképregénynek. Három olyan, New York-ban élő szobatársról szól, akik mind karakterükben, mind habitusukban és érdeklődési körükben is teljesen különböző emberek. Következzék is pár rövid sztori a Chelsea-i srácoktól:

Ugyan az európai képregény legismertebb meleg krónikása mai napig is Ralf König maradt, azért számtalan más alkotó választotta még témájául a homoszexualitást, s ezek közül az egyik legszebb és legérzékenyebb munka a Charlie magazinban megjelenő Alex Barbier-féle történet. Barbier eleve egy artisztikus, festői irányból közelít a képregényhez, az akvarellel „felvezetett" oldalak, a konkrét, ám mégis álomszerű, helyenként oldott felületek, kontúrok szép példáját mutatják annak, hogy e sokszor „lesajnált" és populárisnak bélyegzett műfajban milyen hihetetlenül érzékeny és elmélyült munkák is születhetnek.

Végezetül egy újabb kuriózum: rabló és pandúr egymásra találnak Lauzier és Alexis francia képregényalkotók történetében. A dolog érdekessége az, hogy a virtuóz Alexistől magyarul is jelent már meg képregény, méghozzá a Papírmozi 2. számában, „Rohadt egy meló" címmel. Csak ajánlani tudom – a rajzoló elképesztő lazasággal és biztonsággal „dobja fel a tömegeket", esetében egy jóízű mestermunkával van dolgunk.