FIAT!

„A nagy népek nem a kultúrnépek. (...) A nép értékét nem lehet attól függővé tenni, hogy létét milyen eszközökkel könnyítette és szépítette meg. A nép rangja egzisztenciájának megszentelt voltán múlik."
(Hamvas Béla)

„El sueño de la razón produce monstruos."
(Francesco de Goya)

„Follow the White Rabbit!"
(Lewis Carroll)

„(...) a magasművészeti formákat mindig az alacsony, triviális, lesüllyedt second hand-formák frissítik fel; mindig szükségük van a populáris, a pop art verziókra. Máskülönben nagyon gyorsan szétárad az akadémikus unalom és sterilitás."
(Hannes Böhringer)

Címkék/Tags

24 órás képregényrajzolás (1) a.e.bizottság (1) albert uderzo (1) alejandro jodorowsky (1) alfa béta díj (1) angoulême (2) antoine de saint exupéry (1) a kis herceg (1) bardon barnabás (1) bartók 32 galéria (3) batman (1) bayer antal (1) bodóczky istván (1) bulvár (2) caravaggio (1) christianna brand (1) conan (1) cserkuti dávid (3) csiszér zsuzsi (1) david bowie (1) david lynch (1) dc comics (1) derek jarman (1) divinus (1) duna tv (1) dus polett (1) dv8 (2) ellenfény (1) el kazovszkij (5) fehér lászló (1) felugossy lászló (2) festészet (4) figuraterv (3) frank miller (1) frenák pál (1) futaki attila (2) gaál józsef (3) gabriel delmas (2) gáspár tamás (2) geekz blog (2) graphit (4) hamvas béla (1) haránt artúr (1) illusztráció (3) interjú (4) joann sfar (1) kálovics dalma (2) karinthy szalon (1) kecskés péter (3) képregény (22) képregényfesztivál (3) képzőművészet (9) kisképző (2) klaus nomi (1) kocsis eszter (1) közélet (1) krausz tivadar (1) kritika (4) kultúrház (1) lmbt fesztivál (4) louise funeral (2) magyar képregény akadémia (11) manga (2) manu larcenet (1) marvel comics (1) mások (2) max ernst (1) mélypont (3) mestyán ádám (1) mozgásszínház (1) múlt kor (2) orlando (3) oscar wilde (1) performance (4) pinkhell (9) ralf könig (2) rényi andrás (1) saban (2) scott mccloud (1) strange fish (1) subway (1) szabó jenő (5) szalóky károly (1) szent sebestyén (1) szivárvány köz (4) szotyory lászló (2) tánc (3) testteszttúrák (2) theatre mladinsko (1) tikos péter (1) tim burton (1) total eclipse (3) vad (1) vajda lajos (1) vak vetés (4) vertigo (1) virágok (1) vogel (4) watchmen (2) wiesław wałkuski (1) wilhelm von gloeden (1) yava (1) zap pinkhell (1) zene (2)

Kommentek/Comments

  • FIAT!: Jogos, bár mentségemre legyen mondva, hogy amikor a posztot írtam, a szerző megjelölése nélkül tal... (2012.03.24. 22:36) Klaus Nomi, a romantikus kiborg
  • megnevezhetetlen: A Za Bakdazt megemlíthetted volna, ha már a grafikáját kiraktad :) (2012.02.13. 02:41) Klaus Nomi, a romantikus kiborg
  • FIAT!: @-csacso-: Huhh... Igazán köszönöm ezt a kimerítő monitor-túrát! :) Most legalább okosabb lettem, ... (2010.04.26. 13:26) Géplovagtrendek
  • -csacso-: Monitor ügyileg (én már), árnyaltabban látom a képet. Sokat olvastam, néztem személyesen. Tájékozó... (2010.04.01. 13:55) Géplovagtrendek
  • FIAT!: @-csacso-: Köszi a hasznos észrevételeket, Csacso! :) Igen, Gyula úr és Mácsai úr is MKA-tag lett... (2010.03.29. 13:02) Géplovagtrendek
  • Utolsó 20

A „másnapos" forradalmár

2010.03.07. 23:05 | FIAT! | Szólj hozzá!

Előre bocsátom, hogy írni azóta sem volt érkezésem, hiszen inkább az új projektekre összpontosítottam, így Futaki és Nikolényi Spiráljának műelemzését elnapoltam a valamikori távoli jövőbe – egyszer biztosan befejezem, ígérem. Nem mellesleg, Attilával a napokban jelent meg egy kiváló interjú az Indexen, méghozzá a Disney-féle Villámtolvaj kapcsán, ajánlom figyelmetekbe. Továbbá elindult egyfajta munkablogja is, amit szintén érdemes gyakran látogatni. (Balra az első publikus oldal a Futaki Attila által rajzolt Villámtolvaj-képregényből.)

Miközben lassan nyakunkon a Pinkhell 7. számának lapzártája, egy igazán izgalmas felkérést is kaptunk. Kaptunk, merthogy arról van szó, hogy a régóta sikeresen – az Origo aloldalaként – prosperáló Múlt-kor portál és az azonos című – az M1-en éppen decemberben befejeződött – történelmi műsor főszerkesztője, Bartal Csaba januárban három képregényakadémiást hívott fel azzal, hogy a szintén Múlt-kor néven induló lapjához illusztrátorokat keres. Cserkuti Dávidot, Gáspár Tamást, illetve jómagamat ért az a megtiszteltetés, hogy a negyedévente megjelenő magazinba dolgozhassunk. Gyakorlatilag egymást váltjuk majd – mint az évszakok –, s nem mellékesen, örömmel tölt el, hogy a magazin állandó illusztrátora, a nagyszerű Tettamanti Béla grafikus mellett szerepelhetünk. Erre különösen büszke vagyok, mert a rajzait már egészen kis koromtól figyelemmel, mondhatni rajongással kísérem. (Jobbra fent: Tettamanti Béla munkája.)

Az első, tavaszi szám nekem jutott, s így a jeles márciusi évforduló közeledtével mi mást is kaphattam volna témámul, mint a „másnapos" forradalmár – állítólag történész hallgatók közt nagy népszerűségnek örvendő – tanulságos disputáját a Pilvax pocakos pincérével.
A ceruzarajzzal és a kihúzással viszont annyit bíbelődtem, hogy végül Gáspár „Doktor Úr" sietett a segítségemre a színezésben, úgyhogy a végeredmény fényévekkel ütősebb lett, mint amit szólóban elkövettem volna. (Balra a ceruzarajz, míg lent nagyobban a kész illusztráció látható.)

Aki kíváncsi az egészoldalas rajzra nyomtatásban is, az újságosoknál, illetve a jobb könyvesboltokban már most beszerezheti a Múlt-kor első számát – hajrá!

Címkék: illusztráció múlt kor pinkhell magyar képregény akadémia cserkuti dávid futaki attila gáspár tamás

„Amiként kezdtem..."

2009.12.31. 23:59 | FIAT! | 8 komment

A lakásfelújítás forgatagában egy ismerős mappára bukkantam, ami a 10-11 éves kori képregényes szárnypróbálgatásaimat tartalmazta. Pókember, Daredevil, Conan és Kalán néni megmosolyogtató kalandjai elevenednek meg a lapokon, több mint 50-60 oldalon keresztül. Egyértelmű, hogy ez volt képregényes pályafutásom legtermékenyebb időszaka. A Snoopy-s történetet és az Asterixes füzetet ezúttal kihagytam a szkennelésből, mert az óriási méret és a gondos, kibogozhatatlan cérnafűzés bonyolulttá tette volna a szétbontásukat. A legtöbb sztorira már csak halványan emlékeztem és akadtak abszolút meglepetések is. Gondoltam, pár oldalt megosztok veletek is, legyen min derülni az év végi lazulásban.
(A fotón a húgommal bújjuk a legfrissebb Kockást 1982-ben.)

1. GORDON (1984). Gőzöm sincs, kire utal a képregény címe – Flash Gordonnak nyomát sem leltem –, gyanítom, hogy valami félreértés, -fordítás végeredménye. Igaz, anno még Pókembert sem olvashattunk magyarul, így a svéd nyelvű, magyar nyomdákból „kimentett" és bolhapiacokon forgalomba kerülő füzeteket, illetve a szerencsésebb – diplomata, sportoló stb. apukákkal rendelkező – osztálytársainktól, századszorra is kölcsönkért francia és német megjelenéseket bújhattuk.

Gordon.jpg Gordon 2.jpg

Most sem vagyok igazán otthon a szuperhősök világában – mire meg is érthettem volna az idegennyelvű füzeteket, már egészen más „dimenziókba eveztem" –, de például a Zöld Lámpást felismerni vélem. Aki tudja a megfejtést a többi szereplőre, egy sörre a vendégem. (Nem Pókemberre gondoltam. ;)

Gordon 3.jpg Gordon 4.jpg

2. VÅGHALSEN (1985). Lehet, hogy ez a név is félreértés eredménye, mindenestre Daredevilként akkor még nem hallottuk emlegetni a fenegyereket. Felhívom a figyelmet az utolsó oldal ajánlójára, ami persze soha nem készült el.

vaghalsen 01.jpg vaghalsen 02.jpg
vaghalsen 03.jpg vaghalsen 04.jpg

3. SPIDER-MAN (1985). Annak is megvan az előnye, ha az ember egy kukkot sem ismer a Pókember-sztoriból és csak a képeket nézegeti: meg lehet spórolni a felesleges szövegelést.

sp 01.jpg sp 02.jpg
sp 03.jpg sp 04.jpg

4. CSIP-CSUP CSODÁK (1988). Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Gyakorlatilag az egész nyolcadik évfolyam rajtam röhögött, hogy még mindig képes vagyok leragadni az ilyen gyermeteg rajzfilmeknél.

cs05.jpg cs06.jpg

5. GLADIÁTOR (1989). Leginkább ezen a füzeten lepődtem meg – éppen a 2003-as, újraindulás előtti utolsó és talán legjobban kidolgozott képregényemre nem emlékeztem. A párbeszédek és a sztori bájosan együgyű és csőtollat is akkor fogtam először a kezemben – több-kevesebb sikerrel.

Tikos Péter kollégám találóan megjegyezte, hogy Conan képregényt úgy rajzolni, hogy a neve még csak meg sincs említve a sztoriban, illetve a borítón is csak másodrangú szereplőként van feltüntetve, igazi szentségtörés.

conan_01.jpg conan_02.jpg
conan_03.jpg conan_04.jpg
conan_05.jpg conan_06.jpg

Minden kedves olvasómnak képregényekben, kiállításokban gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok!

Címkék: képregény conan

Ami a szemnek láthatatlan

2009.11.17. 14:45 | FIAT! | 2 komment

Régóta nem jelentkeztem, aminek az az oka, hogy egy grandiózus lakásfelújításba kezdtem, így az elmúlt három hónapot egy barátomnál, aprócska, zsúfolt konyhájában töltöttem. Mivel megrendelés is szép számmal akadt – egészen pontosan: egymást érték a leadások –, sem képregényt rajzolni, sem pedig posztolni nem maradt időm.

A lakás elkészült – épp költözködöm –, de mielőtt még elhagynám a sufnit, gyorsan befejeztem egy aprócska elemzést a Buborékhámozó című képregényes szaklap következő számába, amit ezúton közzé is teszek. Aki kíváncsi a lapra, az 2009. november 29-én, vasárnap 10-18 óráig a Hungarocomixon beszerezheti!

Legközelebb már otthonról jelentkezem, remélem, a Vogel vagy a Danse Macabre figuraterveivel.

Ami a szemnek láthatatlan

A kis herceget senkinek nem kell bemutatni. Talán nincs ember kerek e világon, aki ne ismerné a B-612-es kisbolygó pöttöm termetű, de büszke gazdáját. A tejfeles fürtök alól pislákoló, néha kétségekkel teli ábrázatát, az almazöld pizsama-ruhát, amit „civilben” visel vagy azt a halvány, folyton lobogó gyapjúsálat, ami épp hogy fel nem kapja a talajról. Egyszer aztán mégis meglódult. Repült, csak repült, hogy a számtalan hóbortos bolygólakót hátrahagyva – akikkel űrsétája során megismerkedett –, végre „sálszárnyával” Földet érjen – itt nálunk, a kietlen Szaharában, a fölnőttek világában.

Antoine de Saint-Exupéry, francia író és pilóta, egy évvel világhírű kisregényének megjelenése után, 1944. július 31-én gépével ugyanolyan rejtélyes körülmények közt tűnt el a Marseille-i partoknál – ahova utolsó küldetése szólította –, mint ahogy azt A kis hercegben előre megjósolta. A szerep, amit önmagára osztott, végül utolérte. „Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.” – szól Oscar Wilde híres mondása, s bár az író-kalandor Saint-Exupéry örökre elveszett a világ számára, remekműve mind a mai napig az ötven legolvasottabb könyve közt szerepel.

Joann Sfar, francia képregényalkotó, napjainkban nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy e méltán sikeres alapművet képregényre adaptálja. A magányról, barátságról és az önzetlen, tiszta szeretetről nyilatkozó kisregény nemzeti kincsnek számít hazájában – nem meglepő hát, hogy többen is támadták ezért a merész kísérletéért. Kétségtelen, hogy egy ilyen nyilvánvaló opust lehetetlen úgy átültetni egy másik – ámde bár rokon – műfajba, hogy a befogadó ne érezzen folyamatos késztetést arra, hogy szigorú összehasonlításnak vesse alá az eredetit és az adaptált művet. Arról nem is beszélve, hogy Saint-Exupéry már maga is gazdagon illusztrálta regényét, jelentősen meghatározva annak képi világát.
Hogy végül Sfar verziója mégsem vallott kudarcot, bizonyítja, hogy a 2009-es Angoulême-i fesztivál gyermekzsűrije az év ifjúsági képregényének választotta A kis herceget.


Ritka, hogy egy friss és ropogós európai album még a megjelenése évében olvasható  magyar nyelven, azonban a Vad Virágok Könyvműhely jóvoltából ez a gyakorlat is meghiúsulni látszik, hiszen Sfar nagy vitát kiváltó alkotása itthon igényes kivitelű, kemény fedeles változatban jelent meg a kiadó gondozásában, épp csak pár hónappal a francia bemutatót követően. A remek fordítás Dunajcsik Mátyás munkáját dicséri, aki ezúttal – nagyon helyesen – a képregény szövegéből indult ki, ám a végeredmény méltó párja a Rónay György által fordított regény-változatnak is.

Bevallom, amikor belekezdtem, még számos előítélet motoszkált bennem, nehezen hittem el, hogy többet kaphatok egy tisztességesen tálalt, többnyire az illusztrációs hangsúlyra alapozó kötetnél. Végül kellemesen csalódtam: Sfar képes volt rá, hogy úgy nyisson új perspektívákat, váltson szempontokat a már ismerős történetben, hogy mindvégig hű maradt az alapműhöz. Megtartotta az eredeti fabula szerkezetét, kevés alkalomtól eltekintve, a regény szövegén sem változtatott, mégis, a képregény segítségével – amellett, hogy újra élhetjük kis hősünk kalandos kóborlásait – rácsodálkozhatunk azokra a mára már közhellyé kövült, silányodott alapigazságokra is, melyekre az elmúlt hatvanhat év kedvelt, de mechanikus idézet-kényszerei „mantráztak rá egy tetemes porréteget”. Pedig mindvégig ott tornyosultak az orrunk előtt.

Sfarnak minimum két jelentős nehézséggel is szembe kellett néznie az adaptáláskor. Az egyik, a regény már említett, Saint-Exupéry-féle illusztrációi, a kötöttség, amit az író rajzai jelentenek. A másik probléma pedig a történet filozofikus-bölcselkedő jellegéből fakad, abból az ellentmondásból, hogy a képregényes műfaj számára oly adekvát, igazán látványos, mozgalmas cselekmény szinte teljesen hiányzik az alapműből.

Sfar a szereplők ábrázolásakor gondosan megtartja azok archetipikus, ikonikus jellemzőit. Emellett sajátságos stílusa – izgága, hullámzó és érzékeny vonalvezetése, amely leginkább a kereső, a külvilágot maníroktól, előítéletektől és beidegződésektől mentesen, finoman letapogató, az arra rácsodálkozó gyermekrajzok világához hasonlatos – leheletnyit mégis átírja, -fogalmazza az eredeti figurákat és környezetüket. Megtartja viszont a szükséges fogódzókat, nem követ el „szentségtörést”. Mindamellett jelentős újításokkal is él: például a kis herceg hatalmas, kifejező szemei ragyogó szenzorokként tolmácsolják aktuális érzelmi hullámzásait, így óhatatlanul is felidézik bennünk a keleti képregény hatását, a manga stílusjegyeit.
De finom és találó utalás a király figurájának „übüsítése” is. A gyökérszerű csápokként tekergő, gümőkké korcsosuló szervei párhuzamot vonnak Alfred Jarry rémes szüleményével, a hatalomtól megtébolyult, megalomán uralkodóval.

A telített, finomabb tónusátmeneteket száműző felületek, a nagy gonddal megválogatott és egymás mellé rendezett színek minimalizmusa kellemesen kiegészíti a tollrajz szálkás rengetegét, mindamellett megidézi a klasszikus képregényes eljárások hagyományát. (Hogy példaként csak az Hergé-féle Tintin kalandjait említsem.)
Érdemes még megemlékezni az éjszakai égbolt gyakorta visszatérő, indigós hatású kékjéről, amely nem csak hogy egyfajta védjegyévé válik a kötetnek – a borítót is nagyrészt ez a szín uralja –, de legalább olyan erős transzcendenciával bír, mint Yves Klein vagy Derek Jarman hasonlóan emblematikussá nemesedett Blue-ja.

Az igazán izgalmas megoldást én mégis abban látom, ahogy Sfar, mintegy harmadik, kívülálló személyként, egy időben és (metafizikus) térben is távolabb álló szemlélőként, magát Saint-Exupéry-t is belerajzolja a képregénybe – mintha egyszerre látna rá az íróra és annak fantáziájára, a magány és elesettség teremtette kis hercegre. Ezzel a gesztussal megtartja a szükséges distanciát, megadja a kellő tiszteletet, de egyszersmind önmagát, mint rafinált „bábjátékost” is elhelyezi a kontextusban.

Sfar maga a naiv és egyben progresszív romantikus. Ahhoz a friss, nyers és egyszerre érzéki gesztusokkal operáló, a közvetlenséget és egyszerűséget újra felfedező alkotók generációjához tartozik, akik a klasszikus francia-belga iskolával ellentétben, szabadon elrugaszkodnak az anatómiai következetességtől, az évtizedek alatt kiérlelt és bevált stílusjegyektől és vetik magukat a kísérletezésbe. Míg Uderzo, Franquin vagy Janry a kerekded, lendületes, szépen ívelt formák, a biztos kéz „megszállottjai”, addig Sfar, Larcenet, Trondheim vagy Blain éppen az esetleges, a kifejezést nem a dekorativitásban, a kalligráfia esztétikumában, hanem sokkal inkább a gyerekrajzban, a kötetlen, lírai megfogalmazásban találják, amely hasonlóságot mutat Jean Dubuffet munkásságával, illetve azokkal az art brut kategóriás rajzokkal, melyek képzetlen vagy pszichésen sérült személyek spontán művei.

A Sfar-féle kis herceg világa talán ezért is áll olyan közel a gyerekekhez vagy a gyermeklelkű, nyitottabb felnőttekhez. Erőteljesen stilizáló, a való világ formáit csak jelölőként alkalmazó tolmácsolásában a kusza ábrák textúrája „felszakad” és megmutatja magát egy belső univerzum, a romlatlan, tiszta lényeg, az örök arkhai – mindaz, ami a szemnek egyébként láthatatlan. De talán nem ez lenne az alapmű üzenete is?

Végül ejtsünk szót a másik jelentős problémáról, amely Saint-Exupéry művének adaptálásakor felmerülhet.
A kis herceg, némi túlzással, a létbölcselet képes mesekönyve, bájos bevezetés a filozófiába és mélylélektanba – nem kevés egzisztencializmussal és szentimentalizmussal fűszerezve. A regény azonban kevéssé a cselekményben, mint inkább a szereplők párbeszédeire kihegyezve, illetve az író narratíváján keresztül fogalmazza meg magát. Mivel a képregényben Saint-Ex is megjelenik, így a mesélő szerepét a képek veszik át. Sfar a látványos, mozgalmas akciók hiányát leginkább a sűrűn alkalmazott nézőpontváltásokkal, a távolságok variabilitásával, illetve a helyenkénti váratlan, de kifejező, az aktuális érzelmekhez remekül alkalmazkodó színváltásokkal kompenzálja.


A képregényekben jártas olvasóknak szokatlan élmény lehet, hogy a jól ismert, rajzolt hangeffektusok gyakorlatilag hiányoznak a kötetből. Igaz, a szerzőre egyébként sem jellemző, hogy gyakran használná őket – A rabbi macskájában sem igen találkozunk velük –, de egy regényfeldolgozás esetében, ha csak a cselekmény nem indokolja – például a Rejtő-Korcsmáros képregények látványosan(!) csattanó balegyeneseinél –, manírnak is hathat az erőltetésük.

De a tájékozott képregényolvasónak az egyenlő arányú keretháló, az állandó, kétszer hármas panelfelosztás is azonnal feltűnik. Mintha egy filmszalag kockáit látnánk kiterítve, szabályosan egymás mellé fektetve. A képregény a különböző hangsúlyeltolódásokat – vonatkozzon az az idő múlásának érzékeltetésére vagy más, fontos szempontokra – nem csupán egy adott panel keretei közt képes megmutatni, kifejezni, de azt magának a panel méretének, formájának játékával is artikulálni tudja.
Sfar látszólag lemond erről a kézenfekvő lehetőségről, pedig nem tesz mást, mint egy másik perspektíva felé nyit – leginkább filmes felfogásban gondolkodik, a stroyboardok egységes keretrendszeréhez hasonlatosan, kötött képarányokon belül, kompozíciós és gesztusalapú megoldásokkal érzékelteti a történet ritmusát. Ráadásul ebben az esetben az oldal összképe is sokkal kiegyensúlyozottabb marad. Leginkább a kötött versformák alkalmazásához tudom hasonlítani ezt a módszert, ráadásul a hatos panelhálóval olyan képregényes nagyságok is előszeretettel éltek, mint például az amerikai sztárrajzoló, Jack Kirby.

A kifejező léptékváltás talán legszebb példája a történet utolsó oldalán mutatkozik meg, amikor Sfar, elhagyva a szöveget, egyfajta prológusként, a Szaharában veszteglő repülőgépet teszi meg főszereplőnek. A már-már antropomorf gépóriás mozdulatlan tömege a plánváltásokban, a nézőpontok logikátlanul kapkodó-kereső egymásutániságában mintha azt kérdezné tőlünk/általunk: hová tűnt el a kis herceg, hová Saint-Exupéry, hová a tiszta, gyermeki lélek – ebből a kietlen, fölnőtt világból?

Hasznos linkek:

A Page des libraires interjúja Joann Sfarral a Vad Virágok Könyvműhely honlapján.

Wostry Ferenc ajánlója a KönyvesBlogon.

Santito beszámolója a Geekzblogon a magyar változat Francia Intézet-béli bemutatójáról.

A Vad Virágok Könyvműhely videóajánlója a kötetről: 

Címkék: kritika képregény virágok oscar wilde a kis herceg derek jarman angoulême antoine de saint exupéry geekz blog joann sfar vad manu larcenet albert uderzo
süti beállítások módosítása