A múlt hét végén sikerült magam végigverekedni egy stroryboardon, de az éjszakázás komolyan kiszívta az energiámat és sajnos ezt azon a 24 órás képregény-maratonon is megéreztem, amit az Angoulême-i Képregényfesztivál alkalmával hirdettek meg és amire korábban magam is beneveztem. Pedig az idei téma – amit a szervezők pontban három órakor tettek közzé a neten – igazán közel áll hozzám, a „múzeum" hálás motívum. Mégis, két oldal és négy óra küzdelem után inkább az ágyat választottam. Ez olyannyira elszomorított, hogy a két blogbejegyzést, amit e jeles eseménynek szántam, meg is semmisítettem. Ezúton is elnézést az olvasóktól, akik később már nem találtak rájuk!
Graphitnak (a képen), aki szintén a Magyar Képregény Akadémia tagjaként indult a maratonon – egy darabig skype-on tartottuk a kapcsolatot és egymásban a lelket –, viszont tiszta szívemből gratulálok: a 24 óra alatt sikerült teljesítenie a 22 képregényoldalt, plusz az első és hátsó borító is időben landolt az Angouleme-i Képregényfesztivál galériájában! Cserkuti Dávid rövid, de remek interjúja már olvasható vele az MKA blogján.
Természetesen a két másik magyar induló (Vincze „Ellinor" Nóra és Hromkó István) előtt is emelem kalapom – embert próbáló feladat volt ez, még a francia profiknak is.
Másfél hete végre lecseréltem azt az ócskavasat, amivel a munka inkább már csak lassított felvételhez hasonlított, ráadásul ez az új, 4 magos proci immár a CS3-as pakkot is lazán elviszi a hátán, úgyhogy elkezdtem magam jobban beleásni a Premiere-be, de főleg az After Effects rejtelmeibe. A következő kis videó (félig vágva) már régen itt lapult az archív mappák alatt, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy a gép teljesítménye is lehetővé tette a befejezését. (Azért ez még mindig inkább harmatos próbálkozás...)
1997-ben, a SubWay Galériában (VIII. ker., Csengery u. 11.) volt alkalmam bemutatni a legfrissebb munkáimat. A Különös Hal (Strange Fish) címet a DV8 tánccsoport egyik 80-as évekbeli videójától kölcsönöztem – igaz, az én képeimnek a címen túl nem sok köze volt a nevezett előadáshoz. Annál több viszont a keresztény terminológiához, amit akkor már a performanszaim fő témájául is választottam. Igaz, a kiállítás darabjai elsőre elég eklektikus összképet mutathattak. Nem csupán technikájukban, de strukturálisan, „morfológiailag" is eléggé különböztek egymástól. Ez egyébként is jellemző volt az akkori szertelenségemre – talán a Testteszttúrákban voltam először megelégedve a kohézióval.
Krausz Tivadar jóvoltából – aki két költemény közt igyekezett megfelelni a kocsmárosi és üzletvezetői tevékenységének is – egyes installációknak még azt is sikerült megúszniuk, hogy a környékbeli suhancok darts-felületnek nevezzék ki őket. Pedig nagy volt a kísértés...
Kecskés Péter megnyitóbeszédét igyekeztem vizuálisan is feldobni a vágáskor, így a Vak Vetés performanszaimból, illetőleg Péter remek dia-dokumentációiból is úsztattam körítést a statikusabb képek fölé. (Érdekes, hogy bizonyos munkák azóta már beépültek újabbakba, így ebben a formában pl. a Möbius-passió II. már csak mint Duchamp „sakk-bábuja" létezik.)
Frissítettem a képzős oldalamon is, mert a 2001-es katalógusomat – rejtélyes oknál fogva – eddig még nem posztoltam. Most sem teljes a képi anyag, de a katalógus előszavát, amit Gaál József, főiskolai mesterem írt a Teljes Napfogyatkozás (Total Eclipse I-II.) apropóján, érdemesnek tartom ide is beidézni:
Állandó, emblematikus szereplő a művész, aki önfeláldozó és önfelszámoló tettekkel keresi az utat, a művész szerepe ez által a megváltóval azonos. Még a tagadásban is rejlik valami a tragikus fennköltségből. Eklektikussága ellenére minden műben érezni a bukás heroizmusát, a veszteségekkel való szembenézést. A posztmodern a múlttal már leszámolt, csak formálisan használja a modernizmus örökségét, nem vizsgálja ilyen kétségbeesetten az eszmék kudarcát. Korunk már nem akar hinni a művészetben, még kegyetlen felszámolással sem akarja megteremteni az új eszmék világát – nincs kohó, nincs olyan örökség, ahonnan elrugaszkodhatna. Fehér Zoltán felfogása ezzel szemben mégis idealista, valami „szakrális esszencia" létét, érzetét kelti munkáiban. Leszámolása a hagyománnyal egyben a hagyományok újraértelmezése.
A jelen kultúrája már felszámolta, elveszítette művészetét, ezáltal a legendás múlt és a jelen tükrében csak kudarcok, tévedések emblémáivá válhat. A múlt felülbírálata által a megtisztulás vágyának egy végletes formáját kell elfogadni, mert minden hagyomány elégtelenné válik, de a hagyománytól mégsem lehet elszakadni. A vizuális jelek is – mint a nyelv – határokat szabnak a kifejezésnek, szimbólum láncolatok örökségei: irányítják gondolatainkat, meghatározzák világlátásunkat. Fehér Zoltán munkáiban a modern képzőművészet szimbólumai, mint ideogrammák, vagy olvashatatlan hieroglifák, új kombinációkban találkoznak, elegyednek. Az összeilleszthetetlen relikviák kollázsából új jelentések láncolata jön létre, a hermetikus tanok jelképisége, az ortodox vallásosság és az avantgárd forradalmiság maradványai, jellé csupaszított formái egyszerre emlékeznek, de új magánmitológia is keletkezik. A magányos megismerés eszközeivé válnak a múlt motívumkincsei. Színhasználata inkább szimbolikus, előszeretettel használja a fekete, vörös és arany színeket, ezáltal megidéződik az ortodox ikon és az orosz konstruktivisták (Rodcsenko, Liszickij) munkássága. Ezt még fokozzák szinte piktogram egyszerűségű szimbólumai, amelyekben a leleplező szigorúság mellett kiérződik valami hűvös intellektualizmus. Jelrendszer, amely egyszerre mágikus és egyszerre formális – tragikus vágy a hitre és blaszfémikus lázadás.
Korunk felfogása már elveti a mítoszokat, ezáltal a művészet is elveszíti jelentőségét, már kevesen hisznek a művészet világképteremtő, vagy hitet megőrző erejében. Fehér Zoltán eklektikus világképe nem kaleidoszkóp, nem formális játék a múltból kiemelt fragmentumokkal, hanem a keserű tapasztalásnak az útja, mai megfelelője az alászállásnak, vagy a pokoljárásnak, mert a kultúra öröksége a hiábavalóság illúziójával kísért.
A művészet újabb kiváltságos feladata megtalálni, vagy folytatni a megismerés útját – ez egyszerre önvizsgálat és interpretáció, megidézés és emlékezés."
Kommentek/Comments