Kecskés Péter „Elgabal/Narkissos" című tárlata 2009. február 13-tól március 13-ig volt látható a Ráday utcai Videospace-ben. Péter termékeny alkotó, nem is tartom szükségesnek, hogy minden – akár – fontosabb kiállításáról beszámoljak, de konkrétan ez a kiállítás személyemben is érintett.

Valamikor, talán 10-12 évvel ezelőtt sikerült rávennie, hogy az általa készített – sokszoros expozíciós technikával létrehozott – diaképek befogadó „felületeként" tetszelegjek a modell szerepében. A dolgom mindössze annyi volt, hogy 30 percig mozdulatlanul, illetve egy újabb 30 percig egészen apró, nüansznyi mozdulatokkal gesztikulálva ücsörögjek a kamera előtt. Mindeközben a már említett diakép, egy eleve kész műalkotás vetült az arcomra. (Hasonló projektek „áldozatául esett" pl. Soma vagy Grandpierre Attila is.)

Péter „leporolta" ezt a felvételt és ezalkalommal a két, majdnem azonos videót egymásra, két irányból egy vászonra vetítve létrehozott egy izgalmas videoinstallációt a Videospace-ben. Az installácó elnevezése pedig az adekvát Narkissos-on túl, kiegészült annak a római császárnak, Heliogabalusnak a megidézésével, akivel egészen elképesztő hasonlóságot mutatok – formailag persze.

Első körben saját szöveget idézek, Péter egy korábbi katalógusának előszavát, ezt követően pedig a Videospace-ben elhangzott – és az ÚJ Művészet 2009. áprilisi számában közölt – szöveget olvashatjátok, Tatai Erzsébettől.

TEST(ES)ETEK
– a művész a test-re/prezentáció „nyomában” (részlet, 2003) –
Kecskés Péter műveiről

Kósa Gábor írja előszavában: „Kecskés Péter minden képe a Genezis I. versére vonatkozik. ‘Sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt:’” S valóban, mintha minden minőség - fény és súly, szín és halmazállapot - a keletkezés állapotában fortyogna, „anyagtalankodna”: még nem létező, de már visszafordíthatatlan. Akar is, meg nem is a „színjátékban” részt venni, mégis számolni kell vele. Van erre egy kifejezés: infra mince. Éppen ez az az állapot, a lét és nemlét közti, az örvénylő folyó felszíne Kháron ladikja mögött, vagy a szék melege percekkel azután, hogy a másik távozott. Kecskés Péter tetten éri a teremtést és ott tartja, leteríti, exponálja. Nem a pillanatot kapja lencsevégre, a testet öltött, s már halandó esszenciák nehézkes viszonyát, az imponáló csendéleteket és küszködő zsánerjeleneteket: inkább „visszatoloncolja”, feloldozza őket az elmúlás súlya alól az ébredés pillanatába.
Sajátos technikával dolgozik: egy-egy képre sokszorosan exponálja a valóságban komponált beállítást, ezáltal jut el a végső állapotig, mikor a kép már csak halovány emlékeztetője az eredeti látványnak, hogy az atomok alkotta börtönéből útra keljen más, szabad tartományok és jelentésrétegek irányába. Ezt nevezem én fénnyel festésnek, a fotográfia látszólagos határait messze túlszárnyaló varázslatnak.

Tatai Erzsébet:
Sol Invictus
(Kecskés Péter kiállítása a Videospace-ben)

Kecskés Péter személyében olyan művésszel találkozhatunk, aki nemcsak képeket készít, de képes művészetéhez szöveges kommentárokat fűzni[1]. Ezek azonban legalább annyira poétikusak, mint amennyire informatívak. Nehéz például elhinni, hogy csak úgy véletlenül észre lehet venni egy mai férfi és Elgabal[2] közti hasonlóságot – ahogy azt Kecskés Péter Elgabal/ Narkissos című videó-installációjához fűzött kommentárjában állítja. Az ugyanis, aki nem keresi, nem bukkan csak úgy egy római császárra – és ma ki keresné néhány elszánt történészen kívül Elgabalt vagy pláne arcmását. Az ráadásul még egy másik kérdés, hogy Elgabal ismert ábrázolásai mennyire hasonlítanak Kecskés Péter modelljére. És vajon mit vél az alkotó hasonlónak? Azt a szépséget látja modelljében reinkarnálódni, amiről Elgabal híres volt? Kecskés Péter Elgabal botrányos életvezetéséről számol be, ám modern szerzők ezenkívül azt is tudni vélik, hogy transzvesztita volt. Kecskés viszont nem említi, hogy ez a császár vezette be a szíriai napisten kultuszát, hogy Rómában templomot építtetett a Győzedelmes Napnak és vallási reformot hajtott végre.

Mindazonáltal a Narkissos címmel való kapcsolat még különösebb: elsőre kissé illusztratívnak, pusztán formainak mutatja magát, hisz a kép mozgása-lüktetése emlékeztet a víz, egy tó tükrének lágy hullámzására (mintha vízbe nézve látnánk az ifjút). Másodszor: Narkissosnak a mitológia, de a pszichoanalízis szerint is önmaga tükörképét kéne néznie, azonban se víz, se tükör nincs – a mű csak távolról idézi fel ezen az ikonográfiai szinten a Narkissos-esetet. Így hát inkább pusztán a látványra és annak – legalábbis a galériabeli előállítására koncentrálok[3] – és ez, mint majd meglátjuk, mégis visszavezet Narkissoshoz és a császárhoz. Az arcok, a videón úgy tűnik, hogy magukra, … de nem is néznek, hanem csak vetülnek. Egymásra–önmagára vetítve néz ugyanaz a két, egy nyugodt és egy mozgó arc. Nem látják, voltaképp nem is nézik egymást (magukat). Ami látott, a látó, az a videofelvevő volt, és most Kecskés Péter műve akarva-akaratlan a tekintet Lacan tükör-elméletét modellezi. A két vetítő lencse teljesen szimmetrikus; nem tudjuk melyik a néző, a tekintet birtokosa, a valódi, és ki az akit néznek. A látósugarak (itt a kibocsátott fénysugarak felelnek meg neki) egymást keresztezve a vásznon áttörnek, ahogy Lacan mondja. S nemcsak, hogy egymásbaíródik, egyesül, de ténylegesen egybeesik a screen és a tükör, és a két vetített kép. A vászon felfogja mindkét sugarat és egyesített kép áll elő. A figura nem látja egymást-önmagát, azt mi látjuk. Ez az evidencia azonban Kecskés vizuálisan, videó-installációban manifesztált filozófiai tézise.

Ha kellő távolságot tudunk tartani, ha nem zavarjuk meg a látványt, megfigyelhetjük, hogy a vászon két oldalán pontosan ugyanaz a kép jelenik meg, a két kép egyenértékű. A Videospace kis térben ez azonban igen nehéz, mi is bevonódunk, ám amint kitakarjuk a videó egyes darabjait, és úgymond „belülre“ kerülünk, jön elő, hogy melyik képnek, melyik vetítő a forrása, minthogy más-más kép lesz a vászon két oldalán. Ha mégis sikerül kívülről néznünk, figyelhetünk fel arra a tartalomra, ami a két kép egymásba-íródásának költőiségében fejtődik fel: a csaknem mozdulatlan és a mozgó arc természetes mozgásai hogyan elevenítik meg egymást, a személyiség tükrei hogyan jelenítik meg együtt az állandóságban a változást vagy vice versa; együttes jelenlétükben szemlélhető, miképp befolyásolja egy arc bennünk élő (belső) képét a változás vagy épp a kimerevítés. Kecskés azonban még továbbmegy: ezeket az arcokat tüzes karakterrel ruházza fel, a diavetítéssel megszínezett arcok vörösen, sárgán emelkednek ki sötét hátterükből, és lassan bontakozik ki az a mozgás, mely legalább annyira idézi meg a tüzet, mint a vizet.

A rárétegzés, mely a Heliogabalus/Narkissos esetében színes fényekkel történt, átvezet a másik mű-sorozathoz: Az Essentia exaltatához. Csábító lenne itt is az ikonográfiai út, mégis inkább  egy technikaira térek rá, hogy a végén, a kettő egymásra másolódván, kiadja azt az értéket, amit Kecskés álló és mozgó képei képviselnek. Kecskés Péter szokásos eljárása, hogy egy képkockára – legyen az negatív vagy dia – többször exponál. Ezen eredményét okkal nevezi „rétegesnek“, bár a végső képeredményen ez, mint ilyen nem látható. Inkább szürrelisztikusnak tűnnek képei, pedig távol állnak attól, mert a művész nem a tudatalattiból merít; épp ellenkezőleg, nagyon tudatosan választja meg képei tárgyát, konstruálja meg fotográfiáit. Kecskésnél leginkább az említett előállítási folyamat az érdekes, képei a fotó ontológiájáról beszélnek. Minden újraexponáláskor ugyanazon a képkockán Kecskés Péter újabb és újabb kémiai folyamatokat indít el. Nem a látványt adja vissza, hanem a fotó kémiai valóságát provokálja. Jóllehet a fény konkrét, látható dolgokról vetődik vissza, és talán nem is lényegtelen, hogy mik azok, amik felsejlenek a ködös, úgynevezett „rétegek“ alól illetve magukból a rétegekből, hiszen műleírásában Kecskés Péter fontosnak tartja közölni, hogy milyen helyszínen készültek a képek és milyen típusú tárgyakról[4]. Ennél a fotósorozatánál még azt is hangsúlyozza, hogy csupán természetes fénnyel – azaz napfénnyel dolgozott. Miközben ezoterikus ideológia alapján szerkeszti meg képeit, az ideológiát épp elfedi; azt a fény megalkotott fényképével takarja ki. Az alkimista cím, végülis itt mint rejtélyes kémia, utalhat a fotóeljárásra is. A Bölcsek kövének előállításához különféle alkimista traktátusok a transzmutáció 4, 7 vagy 12 fázisáról beszélnek – analógiában azzal, hogy Kecskés Péter 4, 7, vagy több fotokémiai folyamatot indukál ugyanazon a prima materián.

A teljesség kedvéért egy harmadik típusú művet is kiállított, egy Uranographiat – az ég egyfajta képmását is. Mindhárom mű esetében fontos a rétegek képzése, de az nem teljesen egyforma. Más amikor a „réteges” diákat még rávetíti egy-egy arcra is és azokat projekcióval egymásramásolja, vagy amikor egymásra nyomtatja a különböző rétegeket, mint az Uranographia eredetijén. A háromféle cím háromféle témát és eljárást takar. A technika és a cím nem egymást illusztrálják, de együtt utalnak egy alkimista misztériumához hasonlítható folyamatra, melyben korrupción keresztül juthatunk a tiszta esszenciához. Itt: A győzedelmes naphoz.[5]
 
[1] http://videospace.c3.hu/prog/2009/pr0901hu.html

[2] Elgabal (más, számunkra beszédesebb névváltozatban Heliogabalus) mint római császár 218 és 222 között uralkodott.

[3] „Egyetlen arcra vetül egy-egy vetített dia-kép; az első esetben statikus, mozdulatlan, halálravált, szoborszerű a modell arca, a második videón aktív, mozgékony és kiszámíthatatlan a fej és a pszichedelikus vetítés együttese. Végül a két videót egy félig áteresztő vászonra vetítem két oldalról, mellyel az eredeti alany identitása, az eredeti felvételi szituáció is elmosódik…" Kecskés Péter műleírása. Uo.

[4] Essentia Exaltata Kecskés Péter gépirata a 2001–02-ben készített sorozatához. (Helyszínek: Oroszlánszikla, Kecskehely, Ördögszikla; tárgyak: a helyszínhez és hónaphoz illő állatkoponya vagy bunda; emberek: egyesével vagy hármasával pl. harcmozdulat közben.)

[5] E munkákban a Napfény mint képalkotó (tükrözés, vetítés, kémiai folyamat elindítója) hangsúlyosan és mint „tűz” vizuálisan-szenzuálisan van jelen. Ezenkívül a Nap az első mű címében implikált Napisten, a második műcsoportban mint a természetes fény forrása, a harmadikon mint égi jelenség (az Ég térképen) szerepel.