Ismét jelentkezem. Az utóbbi három hétben gyakorlatilag el sem mozdultam a gép mellől, hiszen holnap – azaz április 18-án – ismét megrendezésre kerül a Magyar Képregény Fesztivál és mi – a Magyar Képregény Akadémia – ismét új anyagokkal, a Pinkhell hatodik számával debütálunk a rendezvényen. Ahogy az már lenni szokott, mindig az alkalomhoz igazítva. (A képen a Pinkhell 6. számának borítója látható. Tikos Péter munkája.)

A fesztivál pedig, ezúttal már az ötödik alkalommal hirdeti (2005 óta), hogy a magyar képregény köszöni szépen jól van és a folyamatos nehézségek ellenére, tavaszonként rügyet bont – köszönhetően a hazai alkotók és kiadók kiapadhatatlan lelkesedésének. Igen, VAN magyar képregény! Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! :)
A szokásosnál is több feladatot vállaltam magamra – a főszerkesztés mellett belevágtam egy 12 oldalas, önálló – tehát nem adaptációs – történet megírásába, illetve elvállaltam egy 6 oldalas magyar szuperhős-paródia megrajzolását. Sajnos ez utóbbiba, a Fekete Hollóba beletört a tollam/ecsetfilcem. A híresen rossz időérzékem most is cserbenhagyott, így a Felvidéki Miki által írt „Ki a király?" című epizódot majd csak a Pinkhell következő, hetedik számára fejezem be.
Azt gondoltam, írni mégiscsak egyszerűbb, pontosabban, kevésbé időigényes tevékenység, mint a rajzi kidolgozás, ám ezzel is mellélőttem. Zabos Csaba (Graphit) talán az idei Alfabéta-jelölésünkön felbátorodva, de elvállalta az először 8, aztán 10, végül 12 oldalasra duzzadt forgatókönyvem megvalósítását. Le a kalappal Graphit teljesítménye előtt, hiszen nem csak gyors, de bámulatosan precíz is – mind a 12 oldalon tartotta a színvonalat, pedig féltem, hogy az utolsó napok hajrájában, amikor már szinte csak két órákat aludtunk a huszonkét órás megfeszített tempó mellett, elsieti, elnagyolja a karaktereket. Szerencsére nem így történt.

(A képek részleteket tartalmaznak az Orlandoból.)

Ami mindenképpen tanulság és új tapasztalatokat is hozott számomra, hogy egy képregény írója nem spórolhatja meg a folyamatos kapcsolattartást, a folyamatos munkát a rajzolóval – egészen a befejezésig észnél kell lennie és ha szükséges, változtatnia, átírnia az eredeti tervet, szöveget. Egészen más megoldások bukkantak a felszínre, amikor már előttem volt a megrajzolt oldal, így egyes jelenetsorokat több panelre bontottam, másokat megkurítottam – és hasonlóan tettem a szövegekkel is. A kezdeti szinopszist követően kidolgoztam a forgatókönyvet, igaz, ekkor még nem bontottam le oldalakra és panelekre az anyagot, csupán leírtam, hogy mi történik, mire figyeljünk a jelenetben (környezetleírás, a karakterek mozgása, gesztusai stb.). Itt már a képregényben megjelenítendő szövegek, a narráció és a párbeszédek konkretizálódtak és elváltak az instukcióktól. Miután ezt az anyagot átküldtem Graphitnak, aki az átolvasása után elvállalta, elmondtam neki, hogy milyen jellegzetességekre figyeljen a figuratervek kidolgozásakor, illetve egy-két napot eltöltöttem azzal, hogy fotókat vadásztam a neten – figyelembe véve a különböző szereplők vonásait, öltözködését, illetve külön csoportosítottam a helyszíneket is, városokra és korokra való tekintettel. Az Orlando története ugyanis több mint kétszáz évet ölel fel, ráadásul Aradtól, Párizson, Berlinen és Connecticuton át, egészen Sankt Pöltenig. Így a különböző korok viseletére is figyelemmel kellett lennünk.

Miközben Graphit nekilátott a figuraterveknek, én egy miniatűr forgatót készítettem, ahol hasábokkal jelöltem a kis oldalmakettekbe, hogy melyik jelenet meddig tarthat. Először ekkor ijedtem meg, hogy a tervezett nyolc oldal nem lesz elegendő, ezért kitoltam tízre – végül tizenkettő lett. Persze a szöveg írásakor már figyeltem arra, hogy kb. meddig bonthatok ki egy-egy jelenetet, de amikor az ember konkrét oldalakba is vizualizálja őket, kiderülhetnek a turpisságok.
Ezután álltam neki az egyes oldalak paneljeinek, itt már a plánokat, nézőpontokat, figurákat, a környezeti perspektívát és esetleg, ha az nagyon indokolt volt, a fényviszonyokat is felrajzoltam. Persze csak vázlatosan, de azért elég pontosan ahhoz, hogy Graphit értse, mi történik a képen. Amint elkészült egy ilyen oldal, beillesztettem a Quark dokumentumba és elhelyeztem rajta a szövegeket. Az ebből írt pdf-et küldtem végül Graphitnak, hogy biztosan tudjon számolni a buborékok helyzetével.

Csaba először tömegvázlatot készített, amit visszaküldött nekem, így el tudtam dönteni, hogy a tömegek helyes arányban vannak-e „feldobva" az oldalra. Ezután látott neki a letisztult, végleges rajznak és még szerencse, hogy a teljes képregényt digitáblával készítette – sejtelmem sincs, mikorra lettünk volna meg vele, ha papíron kell dolgoznia.
Amikor a kész, fekete-fehér vonalrajzot megkaptam, kicseréltem a forgatómmal és így már pontosan be tudtam lőni a buborékok helyzetét, illetve a hozzájuk tartozó nyilacskák irányát.
Mindeközben a vonalrajzos oldalakat elküldtük „szürkítésre" pár vállalkozó kedvű akadémistának, akik precízen kitöltötték a különböző felületeket úgy, hogy figyeltek az azonos tónusértékű tárgyakra, ruhákra, épületekre. Ez azért volt óriási segítség – és hadd köszönjem meg itt is Zsoldos Péter, Varga Zsolt, Fórizs Gergely, Győri Tibor és Matheika Gábor munkáját –, mert a visszakapott, szürkített oldalakon nem kellett körberajzolni az egyes felületeket, már „csak" ki kellett jelölni és ki kellett tölteni őket a megfelelő színnel. Igaz, az utolsó három-négy napban mindketten ezzel küzdöttünk.

Az alábbi két képen jól nyomon követhető, hogy milyen az általam firkált képes forgató, illetve a kész oldal:

A hosszas, száraz leírást követően, remélem, még senki kedvét nem vettem el attól, hogy elolvassa az Orlandot – mindekit megnyugtathatok, hogy a történet ettől sokkal izgalmasabb és talán felkavaróbb is.
Anélkül, hogy lelőném a sztorit, annyit azért elárulhatok, hogy a képregénynek nem kevés köze van Virginia Woolf nagyszerű regényéhez, igaz, inkább csak parafrazáltam az eredeti mű bizonyos aspektusait, a főhős fatalista és fantasztikus élettörténetét – egy kicsit a saját elképzeléseimhez, a saját „mániáimhoz" igazítva.

1849, Arad. Anna, aki ekkor még csak sejti, hogy nem a megfelelő testbe született, kénytelen elhagyni egyetlen szerelmét, Magdát és lemondani a boldogságról, csak hogy kedvese megmenekülhessen a vérszomjas császári csapatok bosszúhadjárata elől. Magda egy vörösfedeles könyvecskét hagy hátra neki, s főhősünk szépen lassan, több mint kétszáz éven át egy teljes regényt álmodik az üres lapokra. Hogy hogy kerül a képbe az előzetes oldalon látható gyilkos varacskosdisznó és hogy végül mit is takar pontosan a poszt címe, kiderül, ha elolvassátok a képregényt. Megtehetitek, ha holnap ellátogattok a Gödör Klubba, 10 és 18 óra között és a Magyar Képregény Akadémia standjánál megvásároljátok a Pinkhell 6. számát.
Jó szórakozást!

Ui.: A Fekete Holló helyett, azért egy oldalt mégiscsak megrajzoltam ebbe a számba is, méghozzá Szabó Jenő izlésesen morbid humorú Mélypontját. Ebben a három stripben olyan mélytengeri halak elmélkednek a lét súlyos kérdéseiről, akikkel igencsak kibabrált az anyatermészet. Vagy Isten? Ha egyáltalán hisznek benne...

Végezetül, de nem utolsó sorban, nézegessétek a kedvcsináló előzetest a Pinkhell 6. számából az MKA blogján. Katt!